2012. május 17. csütörtök, Paszkál

Bartók Rádió - mr3

A zenéről

Műsor:  2012. február 8., szerda 18.00-19.00 Nyomtatás E-mail

Bemutatkoznak a Pannon Filharmonikusok, és szó lesz az új Fodor Géza-kötetről.




A zenekar a város gazdag zenei és zenekari múltjának legjelentősebb képviselője, melynek jogelődje a Bécsből 1807-ben áttelepült Mozart-kortárs és Haydn-tanítvány Lickl György  által 1811-ben alakított  Zeneművész Társaság, mely 1811. december 9-én adta első hangversenyét. Lickl a  19. század elején már Bécs ünnepelt zeneszerzője. A pécsi püspök 1806-ban regens chori állást ajánlott a fiatal mesternek, akinek pécsi letelepedésével a város zenei élete intenzív fejlődésnek indult. Mára egy professzionális zenekar játszhat nem csak a régióban, hanem országszerte és külföldön is.
Az 1811-ben alapított, és 1984-ben intézményesült pécsi szimfonikus zenekar, a mai Pannon Filharmonikusok a Dél-Dunántúl zenekultúrájának 200 éve meghatározó képviselője, amely az utóbbi esztendőkben alaposan átalakult. A szervezeti innováció Horváth Zsolt trombitaművész, közgazdász igazgató munkájának eredménye. Átszervezésének köszönhetően az intézményen belül Magyarországon egyedülálló módon két tiszta profillal rendelkező együttes jött létre: egy hangversenyzenekar és egy kamara szimfonikus együttes, a Pécsi Szimfonietta. Ez magasabb szintű felkészülést tesz lehetővé mindkét zenekar számára. A művészeti fejlődést Hamar Zsolt karmester indította el, őt Peskó Zoltán váltotta a karmesteri dobogón, majd az elmúlt év őszétől Bogányi Tibor, magyar születésű, Finnországban élő karmestert szerződtették 5 évre. Próbáikat a 2010 decemberében felavatott Kodály Központban tartják, amely pécsi hangversenyeik helyszíne is.
Szimfonikus zenekaraink - Pannon Filharmonikusok
Riporter: Ménes Aranka

Mi szól a lemezen? Ezen a címen jelentek meg Fodor Géza válogatott írásai, amelyeket annak idején különféle folyóiratokban, elsősorban a Muzsikában, a Hifi Magazinban illetve az Élet és Irodalomban olvashattunk. CD-én és DVD-én rögzített operafelvételekről szólnak a most megjelent egybegyűjtött kritikák. De mivel Fodor Géza elsősorban színházi szakember volt, cikkei természetesen nem csak az egyes előadásokat értékelik, hanem a Monteverditől Lisztig tartó időszak műveinek elemzéseit is tartalmazzák. Mai műsorunkban ezt a könyvet ajánljuk hallgatóink figyelmébe. A kötet szerkesztőjével, Várady Szabolccsal és Koltai Tamás színikritikussal Turi Tímea beszélgetett.
Most jelent meg!
Fodor Géza: Mi szól a lemezen?
Operafelvételek Monteverditől Lisztig
Szerkesztő-műsorvezető: Katona Márta

A zenéről

 
Kossuth Rádió - mr1 Petőfi Rádió - mr
MR4-Nemzetiségi adások MR6 A régió rádiója
MR7 Dalok és dallamok Időfutár
MR Zenei Együttesek Népzene
Magyar Rádió zrt

mai műsor
12.00Hírek. Időjárás
12.05Massányi Viktor ének-hangversenye
12.05Hangverseny délidőben
13.00Végh Sándor 100 X/1. rész
14.00A hét zeneszerzője: Ludwig van Beethoven
 

Minden jog fenntartva © 2007Kereskedelmi irodaImpresszum