Borisz Godunov, Muszorgszkij

Dátum:  2010-03-08 11:32:59

Az opera cselekménye:

1. felvonás:
A népet a Szent Szűz kolostor udvarába terelték. Itt az étlen-szomjan, állandó korbácsütések alatt görnyedező tömeget arra kényszerítik, hogy hangos jajveszékeléssel könyörögjön Borisz Godunovhoz: fogadja el Oroszország trónját! A szívet tépő siránkozás azonban hiába hangzik el. Scselkalov lép a nép elé és megtörten tudatja: Borisz hajthatatlan, sem kérés, sem könyörgés nem hatja meg, nem lép Oroszország trónjára.
Borisz jól számított. Tudta, hogy a nehéz helyzetben lévő ország vezetői minden körülmények között őt akarják uralkodójuknak megnyerni, mert egyedül tőle, erőskezű országlásától remélhetnek védelmet a külső és belső veszedelmek között hányódó orosz földön. Látszólagos ellenkezésével csak azt akarta elérni, hogy trónralépését mindenki tekintse a sors parancsának. A Kreml előtti téren összegyűlt nép határtalan lelkesedéssel ünnepli az újonnan megkoronázott cárt: Borisz Godunovot.
A következő kép: a "Szent Csoda" - kolostor egyik szűk cellája. Pimen fáradhatatlanul rója a sorokat krónikája lapjain. Az utolsó oldalak éppen a gyermekgyilkos Borisz rémuralmának napjait örökítik meg. A vén szerzetes fiatal társát, Grigorijt szemelte ki utódjául. A tehetséges ifjú járatos az írás-olvasás tudományában és alkalmas lehet a nagy mű folytatására. Grigorijt azonban egészen más gondolatok foglalkoztatják. Egy látomás nem hagyja nyugodni, álmát is ez zavarta meg már harmadszor: önmagát látja talpig színaranyban egy torony csúcsán állani, lábai alatt kavarog Moszkva népe, a tömeg fenyegetve rázza felé öklét, majd az egész torony forogni kezd és összedől, ő pedig holtan terül el a porban. Pimen bölcs szavai sem nyugtatják meg lázas képzeletét és előhozakodik egy kérdéssel, amit már régen fel szeretett volna tenni: hány éves lenne most a meggyilkolt cárevics? A válasz eldönti a fiatal szerzetes sorsát. "Éppen egyidős lenne veled s tán már uralkodna" - mondja Pimen elgondolkodva.
A felvonás utolsó képe: kocsma a litván határ közelében.
Grigorij megszökött kolostorából és két másik, országúton csavargó szerzetes, Varlaam és Miszail társaságában eljutott a litván határ közelében álló fogadóig. Míg a kocsmárosnét arról faggatja, merre visz az út litván földre, zsandárok nyitnak a helyiségbe. Moszkvában felfedezték a szökést és - mivel a fiatal kalandor a cár ellen is lázított - elfogató parancsot adtak ki ellene. A volt szerzetes ravasz csellel előbb eltereli magáról a gyanut, amikor azonban mégis leleplezik, kést ránt és erőszakkal tör magának utat a szabadba.

2. felvonás:
A Kreml egyik szobájában Xénia keservesen siratja elhunyt vőlegényét. Fivére, Fjodor és öreg dajkája hasztalan igyekszik tréfás dalokkal felvidítani. Váratlanul Borisz lép a szobába. Szelíd szóval küldi leányát társnőihez, hogy közöttük feledést találjon, majd fiához fordul, aki tanulmányairól számol be atyjának. Amikor a cárevics távozik, Borisz magára marad. Hiába érte el élete legfőbb célját, hiába övé a cárok trónja, lelkét örökös rettegés és bizonytalanság gyötri. A népet dögvész és éhínség pusztítja. Felkelők lázítanak országszerte és minden szerencsétlenségért egyedül őt kárhoztatják, őt, aki rettenetes bűneivel a romlás átkát idézte Oroszország szerencsétlen földjére. Sujszkij herceg jól látja, hogy az önvád és a mardosó kétségek már félig az őrületbe kergették a gyermekgyilkos cárt. Most új rémhírrel érkezik: Lengyelország felől trónkövetelő fenyegeti az országot, akit a pápa és a lengyel uralkodó osztály pénzzel és hatalmas sereggel támogat. A legbiztosabb fegyver azonban, amellyel a trónkövetelő hódít, egy név: Dimitrij, a meggyilkolt cárevics neve.
Borisz halálos rémülettel könyörög Sujszkijnak: mondja el újból, valóban Dimitrijt ölték-e meg annak idején az uglicsi tömegmészárlásnál? A herceg elbeszélésének hatása alatt Boriszt megrohanják a rossz lelkiismeret dühöngő fúriái: a halott cárevicset látja, amint pici kezeit irgalomért esdekelve feléje nyújtja, míg rettenetes mély sebéből ömlik a vér. A szörnyű felindulástól teljesen összetörve félájultan terül el a terem padlóján.

3. felvonás:
Marina, a szandomiri vajda lánya és Dimitrij, aki szerencsésen átjutva a litván határon, Lengyelországban a csodálatos módon megmenekült Dimitrij cárevicsnek adj ki magát, a kastély parkjában találkozik. A szerelmes férfi feledve Moszkvát, trónt és nagyravágyó terveit, egyedül Marinának és Marina oldalán szeretne élni, távol a világ zajától, csendben és békességben. A gőgös leány azonban könnyen megtalálja a biztos eszközt, amivel az ál-Dimitrij tüzének hamvadó parazsát újból forró lángra lobbanthatja. A szökött szerzetes öntudatra ébredve büszkén kiáltja: "…én cár leszek!"
A Vaszilij Blazsenij-székesegyház előtt rongyos, éhező néptömeg fagyoskodik, míg bent a szertartás folyik. A főpap kiátkozza az eretnek, szökevény szerzetest, Grigorij Otrepjevet. A téren közben vásott gyerekek féleszű koldust gúnyolnak, akitől elszedik egyetlen kopekjét, majd nagy lármával elszaladnak. Amikor a cár kíséretével kilép a templomból, a tömeg szivettépően rimánkodik hozzá: adjon kenyeret az éhezőknek, enyhítse a borzalmas ínséget, amely pusztít az országban. A bolond is a cár útjába kerül: jajgatva panaszolja, hogy a gyerekek állandóan bántják és kínozzák, ezért azt kívánja Borisztól, mészároltassa le valamennyit, úgy, mint ahogy meggyilkoltatta egykor Uglicsben a cárevicset. Sujszkij le akar sújtani a szerencsétlenre, de a megtört uralkodó közbelép: arra kéri a bolondot, imádkozzon érte. A féleszű koldus azonban ijedten tiltakozik: nem imádkozhat Heródes királyért, megbüntetné érte az ég.

4. felvonás:
A Kreml közelében egy tisztáson gyülekezik a forrongó nép. Borisz bűneit harsogja világgá a két szökött szerzetes, Varlaam és Miszail is, miközben mint féktelenebbül tüzelik a lázadó tömeget, amelynek dühe most néhány jezsuita ellen fordul, akik az új cárt, Dimitrij Ivanovicsot éltetik. Csak a távolból felhangzó trombitaszó menti meg őket a kötéltől, amellyel a felbőszült tömeg már készült őket felhúzni a legközelebb eső fára. A trombiták hangja egyre harsányabban zeng, majd bevonul csapatai élén az ál-Dimitrij. A végsőkig fanatizált nép hódolattal borul térdre a leendő cár előtt, hogy azután engedelmesen kövesse Moszkvába. A lassan kiürülő térségben csak a féleszű koldus marad. Keserves jajszava szívet tépően siratja a szerencsétlen, vérző orosz népet.
Az opera utolsó képe a trónteremben játszódik. A bojárok tanácsa összegyűlt, hogy példás büntetést szabjon ki a gaz lázadókra. Az ítéletet azonban egyelőre nem hajtják végre, mert a trónkövetelő még nincsen a kezükben, sőt hatalmas serege élén már Moszkvát fenyegeti. Egyszerre minden arcra az iszonyat döbbenete vésődik: rémlátomásaival viaskodva a még mindig őrjöngő cár közeledik. Amint a trónhoz ér, végső erőfeszítéssel nyugalmat kényszerít magára - Sujszkij kérésére - maga elé bocsátja Piment. A krónikás szerzetes új csoda hírét hozza: egy pásztor, aki gyermekkora óta vak volt, visszanyerte látását, amint Uglicsban a dómban imádkozott, - meggyilkolt Dimitirj sírja felett. A cáron Dimitrij nevének hallatára újabb szörnyű roham tör ki, azután nagy sietve fiáért küld, majd vezeklő köntöst hozat, hogy klastromba vonuljon. Gyász-zsolozsma hangjai mellett processzió élén hozzák a durva szőrcsuhát. A cár egy pillanatra még felegyenesedik, félelmes hangon csendet parancsol, azután holtan zuhan a trón lépcsőjére.