Salzburg 90!
Dátum: 2010-07-27 12:21:14
Megkezdődött a 90. Salzburgi Ünnepi játékok. A világ legrangosabb
komolyzenei, színházi és operaelőadásokból álló programsorozatán színpadra
kerül Wolfgang Rihm német zeneszerző Dionüszosz című operája. A
darab lesz az első - és egyben az utolsó - ősbemutató, amit a jelenlegi
intendáns, az idén távozó Jürgen Flimm Salzburgban színpadra állít. A
programban szerepel még többek között az Oidipusz Kolónoszban című
Szophoklész-mű Klaus Maria Brandauerrel a címszerepben, Peter Stein
rendezésében. Új darab a salzburgi palettán Christoph Willibald Gluck Orpheusz
és Euridiké című operája is, az előadást Dieter Dorn rendezi és Riccardo Muti
vezényli.